2012. március 28., szerda

Szendvics

Miután mostanában ennyi zsömlerecept volt, írnék pár szót arról is, mit lehet vele kezdeni azon kívül, hogy megvajazzuk, és felvágottat teszünk bele. Annyi alternatíva van, hogy csak kis szeletével lehet foglalkozni, de talán 1-2 jó ötlettel tudok szolgálni.
A makacsabb nyers-kerülők ellen pl. nagyon jól be lehet vetni egy jól megpakolt szendvicset. A mitől van ilyen jó íze kérdésre pedig lehet végre szemöldök emelgetve és mosolyogva válaszolni, hogy a "zőccségektől".
Persze azért nem olyan egyszerű ez, ha több benne a barna liszt, meg az egészség, illendő  egy vékony szelet csirkemellsonkát, vagy karaván sajtot is belecsempészni az elején, különben homlokráncolás lesz a válasz. :)
No szép, hardcore vegán blogomban (ami egyébként nem igaz, mert van fönn túrós süti is) mire biztatok.
Majd szépen lassan visszatér a BioBrigis szöveg is, csak azt akarom mondani, hogy a legtöbb embernél nem érdemes tunkolni azt, hogy változtasson. Viszont meg lehet szerettetni - legalábbis részben. Ezt még én is csak most tanulgatom. És persze oda - vissza hat, mert ebből kifolyólag karácsonykor megettem egy kocka étcsokit...
Az tény, hogy a paprika, paradicsom, jégsaláta, vagy uborka kiegészítés mindig jó. Ha ínyencebb az illető ruccola salátát is tehet bele, mustár jellegű ízt kap cserébe. 
Sokszor kerül avokádó, és a fenti zöldségek jól megpakolva a szendvicsembe. (Ilyenkor zavarom ki a családot a konyhából, hogy ne röhögjenek, mikor szétesik a "tízemeletes", mielőtt becsomagolnám.)
Sokan szeretik az olajbogyót is, vagy a vajretket. 
Reszelt répa egy kis saláta levéllel?
Furán hangzik, pedig finom. És általában a répát mindenki szereti.
Vagy a csírák... ezer féle van, ízléstől függően bármilyennel kiegészíthetjük az úti csomagot. Különösen szeretem pl. a szójacsírát.

A másik fele, a kencék. Ha nem konzerv szójapástétommal akarjuk megkenni, készíthetünk magunk is sokfélét. Lencsekrémet, sárgaborsót, élesztő pástétomot, avokádó krémet, macskabajuszt. Itt is vannak jó kis receptek.

Néha persze csak pár szem dió kerül kiegészítésnek a zöldségfélék mellett, nem is gondolná az ember, milyen finom tud lenni.

És persze kísérletezzünk bátran, nekünk mi jó, milyen ízeket kedvelünk, csak a nyerset azért sose felejtsük ki belőle.


2 megjegyzés:

Zita írta...

Meglátva ezt a szendvicset, össze is futott a nyál a számban. Megkívántam egy finom vega szendvicset.

Bridge írta...

Jó étvágyat. :)